Az eleje kapja az ütközési erőt, amelyet az első lökhárító oszt el a két oldalon található energiaelnyelő dobozokhoz, majd továbbít a bal és jobb oldali első rúdhoz, végül pedig a karosszéria többi részéhez.
A hátsó részt éri az ütközési erő, és az ütközési erőt a hátsó lökhárító továbbítja a mindkét oldalon található energiaelnyelő doboznak, a bal és jobb oldali hátsó sínnek, majd a többi karosszériaszerkezetnek.
Az alacsony szilárdságú ütköző lökhárítók képesek megbirkózni az ütéssel, míg a nagy szilárdságú ütköző lökhárítók az erőátvitel, a szórás és a pufferelés szerepét töltik be, végül pedig átkerülnek a karosszéria más szerkezeteire, majd a karosszéria szerkezetének szilárdságára támaszkodnak az ellenálláshoz.
Amerika nem tekinti a lökhárítót biztonsági konfigurációnak: Az amerikai IIHS nem tekinti a lökhárítót biztonsági konfigurációnak, hanem egy olyan kiegészítőnek, amely csökkenti az alacsony sebességű ütközések veszteségeit. Ezért a lökhárítók tesztelése is azon a koncepción alapul, hogyan lehet csökkenteni a veszteségeket és a karbantartási költségeket. Négyféle IIHS lökhárító törésteszt létezik: első és hátsó frontális ütközési tesztek (10 km/h sebesség), valamint első és hátsó oldalütközési tesztek (5 km/h sebesség).
