A környezeti érzékelők a következők: talajhőmérséklet-érzékelő, levegőhőmérséklet- és páratartalom-érzékelő, párolgásérzékelő, csapadékérzékelő, fényérzékelő, szélsebesség- és -irányérzékelő stb. , hogy maximalizálja a mért objektum adatok felhasználó általi tesztelését, rögzítését és tárolását. [1] A talaj hőmérsékletének mérésére szolgál. A tartomány többnyire -40-120 ℃. Általában az analóg kollektorhoz csatlakozik. A legtöbb talajhőmérséklet-érzékelő PT1000 platina hőellenállást alkalmaz, amelynek ellenállási értéke a hőmérséklettel együtt változik. Amikor a PT1000 0 ℃-on van, az ellenállás értéke 1000 ohm, és az ellenállás értéke állandó sebességgel növekszik a hőmérséklet emelkedésével. A PT1000 ezen jellemzői alapján az importált chipet egy olyan áramkör tervezésére használják, amely az ellenállásjelet az adatgyűjtő műszerben általánosan használt feszültség- vagy áramjellé alakítja. A talajhőmérséklet-érzékelő kimeneti jele ellenállásjelre, feszültségjelre és áramjelre oszlik.
A Lidar egy viszonylag új rendszer az autóiparban, amely egyre népszerűbb.
A Google önvezető autós megoldása a Lidart használja elsődleges érzékelőként, de más érzékelőket is használnak. A Tesla jelenlegi megoldása nem tartalmazza a lidar-t (bár a testvérvállalat SpaceX igen), és a korábbi és jelenlegi nyilatkozatok azt mutatják, hogy szerintük nincs szükség autonóm járművekre.
A Lidar nem újdonság manapság. Bárki hazavihet egyet a boltból, és elég pontos ahhoz, hogy megfeleljen az átlagos igényeknek. De nem könnyű az összes környezeti tényező (hőmérséklet, napsugárzás, sötétség, eső és hó) ellenére folyamatosan működni. Ráadásul az autó lidarjának 300 yardot is látnia kell. A legfontosabb, hogy egy ilyen terméket elfogadható áron és mennyiségben tömegesen kell gyártani.
A Lidar-t már használják ipari és katonai területeken. Mégis, ez egy összetett mechanikus lencserendszer, 360 fokos panorámával. A több tízezer dolláros egyedi költségekkel a lidar még nem alkalmas az autóiparban való nagyszabású alkalmazásra.
